2018. január 15., hétfő

Vőfély az esküvőre


Halljunk szót!

Fogadjátok szeretettel Bohács Róbert vőfély kollégám tájékoztatóját


2017 év végén megalakult egy országos szintű és hírű szervezet az Országos Vőfély Szövetség ezzel a vőfélyek történelmet írtak.



A szövetség tagjai hagyományokra építkezve, értékről, minőségről, színvonalról tanúskodó etikai kódexet fogalmaztak meg, melyet magukra nézve kötelező érvényűnek fogadtak el. Felelősséget vállaltak, hogy a vőfély szakma hírnevét öregbítik és mértékadó szervezetként működnek.



A vőfély szó a 14. század végétől lelhető fel az írásos emlékeinkben. A Kárpát-medence magyarságára jellemző ez a foglalkozás. A néprajz kutatások megállapították, hogy a vőfély szakmára a szóbeliség és az írásbeliség közötti átmenet jellemző. Talán ez lehetett az oka, hogy ez a kicsit mellőzött szakma túlélt sok-sok régi foglalkozást, hiszen esküvők mindig voltak és mindig lesznek.



Elismertséget, szakmai iránymutatást és nem utolsó sorban a néprajzkutatóknak kutatási anyagot a debreceni Vőfély Társaság adott az 1695-től létező irataival. Ez a szervezet az 1900-as évek körül megszűnt, ami azt jelentette, hogy iránymutató szervezet nem létezett több mint száz évig, vagyis napjainkig.

A most megalakult vőfély szövetség tagjai azon munkálkodnak, hogy a hagyományok megőrzésével, és tiszteletben tartásával, azok tanításával, a mai kor igényeinek is megfelelve koordinálják az esküvők szolgáltatóit, és a lakodalom történéseit.



Egy pár szóban hadd mutassam be ki is az a nagyvőfély, kisvőfély, napjainkban már csak vőfélyként emlegetett személy, vagy ki a ceremóniamester, és ki a moderátor, hogy is van ez az egész?

Megjegyezném, a szerepköröket a teljesség igénye nélkül, a magyar hagyományainknak megfelelően próbáltam össze szedni, és csak röviden leírni, hogy némi képet kapjatok a személyekről.


vőfély


Ki a nagyvőfély?



Öltözete, megjelenése: népies öltözet, csizma, csizmanadrág, népies ing, fehér vagy akár mintás is, mellény, kalap, és kelléke a fokos, vagy a vőfély bot.

Beszéd stílusa: alap esetben népi rigmusokat, szófordulatokat használ, de lehet elegánsabb, népies mentes is, kisebb tréfás verseket is mondhat. Természetesen az est folyamán pohárköszöntőt, és persze a fogásokhoz, tortához, külön - külön versikéket mond.

Feladatköre, szerepe: a napot minden esetben forgatókönyvbe foglalja, a szolgáltatók munkáját össze fogja, szükség szerint irányítja. A teljes napot levezeti, a vendégvárásoktól, kikérésektől és a búcsúztatóktól kezdve a menyasszony, vagy menyecske tánc végéig. A lakodalom alatt szükség és igény szerint egy - két lakodalmas játékot is levezet. A násznépet koordinálja, irányítja, a történésekről tájékoztatja, és gondoskodik a jó hangulatról. Szinte minden esetben felkért személy szokott lenni.



Ki a kisvőfély?



Itt lép be a hagyományunk, kis vőféllyel már csak a nagyon hagyománykövető családok körében találkozunk. Öltözete, megjelenése beszéd stílusa megegyezik a Nagyvőfélyével.

Feladatköre, szerepe: a lányos háznál kezdődik, kikéri a menyasszonyt, elbúcsúztatja, majd elkíséri a templomhoz, és a szerepe itt be is fejeződik. A kis vőfélyek a hagyomány szerint a lány szűk családi köréből kerültek ki. Természetesen ezen eseményeknél is jelen volt a nagyvőfély. A lakodalom további részében csak szükség szerint segítsége a nagyvőfélynek.



Ki a vőfély?



Ma már a lakodalmakban, mint írtam is ritkán fordul elő, hogy a fenti mind két szerepre felkérjenek külön - külön egy - egy személyt. Ezt a két feladatot egy személy látja el, akit egyszerűen vőfélynek nevezünk.

Ma már változtak az igények, és változtak a vőfélyek is. Előfordul, hogy a pár kérésére a vőfély nem teljesen népies öltözetben jelenik meg, vagy nem versel, vagy nem beszél rigmusokban, de a nagyobb történéseknél megszólal, szintén szükség szerint köszöntőket mond, a násznépet énekelteti, szórakoztatja, esetleg a pár életéből fontosabb állomásairól beszél a vendégeknek.


vőfély


Ki a ceremóniamester, vagy röviden cm?



A 2000-es évek elején jelent meg ez a fogalom, és szerepkör az esküvőkön.

Öltözete, megjelenése: elegáns öltözet, szép cipő, elegáns öltöny, vagy szmoking.

Beszéd stílusa: elegáns, modern, mai kornak megfelelő semmiképp nem népies.

Feladatköre, szerepe: a teljes napot Ő is minden esetben forgatókönyvbe foglalja, a szolgáltatók munkáját össze fogja, szükség szerint irányítja. A lakodalmat levezeti, a násznépet koordinálja, irányítja, a történésekről tájékoztatja. Esetenként egy-egy köszöntőt, vagy verset mond és igény szerint lakodalmas játékot levezet. Megjegyzem, sok ceremóniamester már ezt nem teszi. Szinte minden esetben felkért személy szokott lenni.



Ki a moderátor?



Öltözete, megjelenése: elegáns öltözet, szép cipő, elegáns öltöny, vagy szmoking.

Beszéd stílusa: elegáns, modern, semmi kép nem népies.

Feladatköre, szerepe: a násznépet koordinálja, irányítja, és a történésekről tájékoztatja.

Szinte minden esetben felkért személy szokott lenni.



Most, hogy már tudjátok ki-kicsoda, el tudjátok dönteni, hogy az esküvőtőkre vőfélyt, cm-et, vagy moderátort hívtok segítségül. Amit fogadjatok meg jó tanácsként, ha már minimum egy 50 fős létszámú násznép lesz az esküvőn ahhoz egy ebben a szakmában jártas irányító személyt mindenképp keresettek, és kérjetek fel. Én olyan személyt és stílust választanék, ami a párhoz és a násznéphez közel áll, illetve a lakodalom stílusához, helyszínéhez harmonizál. A személy kiválasztásnál fontos, hogy szépen, érthetően, erőteljesen, de ne üvöltve, kiabálva beszéljen. Természetesen, ha bármit mond, azt ne mappából papírról olvassa. Semmiképp nem ajánlom, a családból választott személy felkérését, ha nem gyakorlott e téren.



Üdvözlettel,



Bohács Róbert vőfély
az Országos Vőfély Szövetség elnök helyettese

1 megjegyzés:

  1. The 5 Best Casinos in Atlantic City - Mapyro
    › casinos › mo › casinos › mo Best Casino in Atlantic City · 김해 출장마사지 Slots.lv 과천 출장샵 Casino, Hotel & Spa, Hotel, Restaurant & more · 동두천 출장안마 MGM Grand Hotel & Casino, Hotel 제천 출장안마 & Spa, Casino. Mapyro®. Best Casino 천안 출장샵

    VálaszTörlés