Lassan beköszönt az esküvői szezon, számos város már
megtartotta szokásos évi esküvő
kiállítását, ahol a szolgáltatóknak volt lehetőségük bemutatni
újdonságaikat, vadiúj kollekcióikat. Bár az esküvő megszervezése hosszadalmas
folyamat és számos összetevő alkotja, ám egyik elmaradhatatlan alappillére
mégiscsak az a bizonyos meghívó.
A meghívó, mely egy az egyben tükrözi a pár egyediségét. Egy jól megválasztott meghívó roppant fontos, mint ahogyan az is, hogy időben megérkezzenek a lakodalomra hivatalos vendégekhez.
A meghívó, mely egy az egyben tükrözi a pár egyediségét. Egy jól megválasztott meghívó roppant fontos, mint ahogyan az is, hogy időben megérkezzenek a lakodalomra hivatalos vendégekhez.
Szerencsére 2015-ben is számos lehetőség közül választhatnak a jegyespárok, már
ami a meghívókat illeti. Most e különleges megoldások közül szemezgettem.
Masnis meghívók
Idén nagyon divatosak lesznek a masnis meghívók, pláne a
tavasz legkedveltebb színeiben, vagyis a pasztell árnyalatokban. Ez az összeállítás lehet egyszerre elegáns és bohém, minden
kizárólag a kiválasztott színen múlik. Akár napsárga vagy korall a lényeg, hogy
a jegyespárok közösen válasszák ki a meghívó designját. A meghívók pedig
tetszőleges színű masnival köthetők át, ami persze nagyban befolyásolja a
szöveg elhelyezkedését is, ám a végeredmény tekintetében megéri ez a kis áldozat.
A "hajós" beütés miatt ez az egyik személyes kedvencem.
Kék-fehér színkombináció
A kék-fehér színkombináció
egyértelműen a nyugodtság, a kiegyensúlyozottság és a harmónia szimbóluma, így
azok a párok, akik ezt a megoldást választják, már a meghívó kiküldésével
bizonyítják a meghívottaknak, hogy köztük bizony béke honol.
Erőteljes, de mégis visszafogott színekről beszélünk, hiszen üzenet hordoznak, de közben mégsem hivalkodóak.
Érdemes a boríték színének választani a kéket, melyben a fehér meghívó kerül elhelyezésre. Ez utóbbin helyezkedik majd el a szöveg és csakúgy, - mint az egyéb pasztell színű meghívók esetében - itt is nagyon fontos egy egyszerű, de mégis nagyszerű betűtípus kiválasztása.
A meghívónál ügyeljünk arra, hogy maximum 2 féle betűtípussal készüljön.
A dőlt megoldások például remekül mutatnak ebben a színösszeállításban. A kék-fehér enyhén Provence-i stílust idéz, így azoknak ajánljuk, akikhez eleve közel áll a vintage hangulat.
A jolly joker, vagyis a kézzel írt meghívók
Talán ez a legegyedibb megoldás, de idén reneszánszát éli. Hiszen sokkal bensőségesebb hangulatot teremt a jegyespárok és a vendégek között. Hiszen az esküvők során a személyesség az egyik legfontosabb tényező.

A kézzel írt esküvői meghívók
csodaszépek és akkor sem kell keseregnetek, ha nem büszkélkedhettek
gyöngybetűkkel. Ha mindenképpen ezt a klasszikus megoldást szeretnétek alkalmazni,
keressetek fel egy kalligráfust, aki megfelelő kézügyességgel és szakértelemmel
rendelkezik a meghívóírás terén. Ők ugyanis díszes mintákat tintával írják,
jobban mondva festik.
Itt is rendkívül fontos az ízléses színválasztás, illetve ha ezt a megoldást választjátok, feltétlenül figyeljetek oda, hogy olvasható legyen a szöve.
A fotókon látható meghívókat itt tudjátok megrendelni:
excellentweddingcards.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése