2015. október 18., vasárnap

Szertartásvezetők esküvőre


A szolgáltatók körében az ország két közkedvelt szertartásvezetőjét mutatjuk be.
Nézzük meg, hogy miben különbözik és miért más az ő hozzáállásuk az esküvőkhöz.

Simai Marianna és Paulik Évi

 Tematikus esküvők

Szertartásvezetéssel már sok olyan igény is megvalósítható, amire eddig csak a „nem lehet” válaszokat kaptátok. Mi szívesen alkalmazkodunk ahhoz is, ha ti egy konkrét témára tervezitek az esküvőtöket (pl. Gatsby), ebben az esetben ha szeretnétek tollas fejdíszt és hozzá illó csipke borítású ruhában vezetjük az esküvőtöket. De igaz ez  arra az esetre is, ha nektek fontos, hogy a dekorációhoz megfelelő legyen az öltözékünk színválasztása. Pl. Egy lila esküvői dekorációhoz nem veszünk fel piros ruhát.

Gyertya, homok ceremónia, gyűrűpárna

Sokszor tapasztaljuk, hogy ugyan mindent tökéletesen szeretnétek az esküvőn, mégis becsúszik egy-egy baki. Pl. otthon marad a gyertyatartó, elfelejtitek a gyűrűpárnát stb. Ne izguljatok, ez szinte természetes, éppen ezért nálunk mindig van a forgatókönyvben megbeszélt elemekhez „pótlék”. Így nem kell kivenni a szertartás menetéből ezeket a nagyszerű részeket azért, mert nem tudjuk mibe állítani a szálgyertyákat. Vagy nem lesz tenyérből odatartva a gyűrű, mert a templomban maradt a párna. De varázsoltunk már elő tölcsért is a homokceremóniához, amikor a pár átsiklott afelett, hogy a középső edény szája kémcső formájú, amibe pohárból nehéz beletalálni. Apróságok, de nagyon fontos részletek.

A hagyományostól eltérő elemeket szeretnétek?

Mostanában nagy divat lett a külön élet eggyé vált szimbólumaként fröccsöt önteni. Ezt az anyakönyvvezetők nem igazán illesztik a menetrendbe, mi nagyon szívesen, mert szerintünk az ünnepélyesség megtartása mellett ha a szertartásotokban különleges vagy éppen lazább részletek is szerepelnek, attól csak még izgalmasabb és különlegesebb lesz. Ilyen részlet még, ha mondjuk valakit be kell építeni a szertartás menetébe mert szeretne meglepni benneteket egy énekkel, verssel vagy éppen köszöntő beszéddel. Nyitottak vagyunk ezekre az igényekre, hisz ez a ti nagy napotok, ezért arra törekszünk, hogy az igen kimondása szép emlék maradhasson mindenkinek.

Keressetek bátran elérhetőségeinken és egy kávé vagy tea mellett beszéljük át együtt az elképzeléseiteket!

Simai Marianna és Paulik Évi szertartásvezetők