2014. szeptember 24., szerda

Buli esküvői dj -vel Nyíregyházán a Nyilasban

A kedvelt nyíregyházai sóstó szomszédságában jártunk a Nyilas fogadóban. Pesttől mintegy 2,5 óra utazás a helyszínig, de érdemes ide ellátogatni, kikapcsolódni wellnessezni is.


A helyszín minden esküvős igényt ki tud elégíteni: szép nagy kert az esküvői ceremóniához.

Nyilas fogadó udvara
Az ifjú pár és a tanúk helye

120 fős nagyterem, ahol az esküvői vacsora és a táncmulatság történik.

Esküvői helyszín
Asztal dekoráció
Esküvői helyszín
Esküvői helyszín

Található itt egy kisebb étterem, illetve 10 vendégszoba és wellnessközpont, ezekről lentebb írunk a szálloda elérhetőségénél.

2014 szeptember 20 Anna és Attila nagy napja volt. A templomi szertartás után érkeztek a virágokkal teli óriási kertbe, ahol már be volt minden rendezve a polgári szertartáshoz.

Szertartás technika
Anyakönyvvezető

A polgári szertartás után a szülőköszöntés utáni meghatódottság.

Polgári szertartás

A gratulációk fogadása után bevonult a násznép az étterembe és érkeztek a finom fogások.
Nagy örömünkre szolgált, hogy nem feledkeztek meg az esküvőn szolgáltatókról sem.
Névre szóló ültető kártya volt a dj-knek, az esküvői fotósnak és a buszsofőrnek is.

Szolgáltatói menü

Az esküvői vacsora elfogyasztása után a nyitótánc: bécsi keringő
Majd régi és új slágerek forogtak vegyesen, egészen a tortavágásig.

Menyasszony
Esküvőre torta

Akkora volt az esküvői torta, hogy még éjfél után is lehetett belőle csemegézni!

Esküvői torta

Sok boldogságot kívánunk, éljen az ifjú pár!


Esküvői zene szolgáltatás: http://bestofdisco.hu/eskuvoi-dj.html

Esküvői helyszín: www.nyilasfogado.hu

2014. szeptember 21., vasárnap

Esküvői menü ötletek ha cateringet keresel

Várgesztesen a Faluházban esett meg Emi és Gergő lagzija, amin nálunk ötcsillagot kapott a profi vendéglátás.
Igazán jóleső érzés amikor látni, amikor a szépen terített asztalokon túl,  így fogadják lagzin a DJ-t! 

Az esküvői dj helye
Esküvőre catering
Esküvői dekor

 Megérkezésünkkor azonnal szétkínáltak kávéval és íme a tea variációk a La Fiesta Party Service-től. 

Pickwick

Következzen itt néhány kép amit ajánlok szíves figyelmébe más cateringes cégeknek is!
Lehet ugyanis 2014-ben jó árban minőségi vendéglátást adni csak akarni kell...

Nyitó fogás
Büféasztal
Büféasztal
Büféasztal
Rétes

Nézzük meg mik is voltak ezek a finom fogások, íme a menü kártya:

Menükártya

A gyümölcstálat is nagyon étvágygerjesztőnek találjuk. Ugye Ti is?

Gyümölcs

Gergő az ifjú férj is nagyon elégedett a fogásokkal :)

Esküvői vacsora

Köszönjük szépen a kiváló ízeket: www.lafiesta.hu

Emilának és Gergőnek pedig sok boldogságot kívánunk!

2014. szeptember 11., csütörtök

Elegáns esküvői helyszín a belvárosban

Az augusztus végi olasz meló előtt (ne tévesszen meg az azonos című akciófilm) a Festetics palotában esküvőztünk.

A belvárosi esküvői helyszín remek adottságokkal rendelkezik: klíma, elegáns belső kialakítás és trendi berendezés.

Kata és Martin nagy napjára érkeztünk ahol már minden elő volt készítve a technikai installációhoz.

Esküvő helyszín

A jó hangzás érdekében elhoztuk a JBL csillárunkat is :D

JBL hangfal

A vendégek könnyedén megtalálták a helyüket a gondosan elkészített ültető táblának köszönhetően.

Ülésrend

Az alábbi kép címe ez is lehetne: "Laptop dj vagy laptopokat használó dj?"
A kevésbé szakavatott jegyespárok kedvéért mellékeltük, hogy a 2014-es bulikon miként néz ki a dj pult mifelénk.

Dj technika

A vacsora után vetítettük a külföldön élő rokonok, barátok videóüzeneteit, akiknek nem volt lehetőségük Budapestre utazni.

Esküvői slide show

A nyitótánc kékes led lámpa világítással, illeszkedve a fehér/rózsaszín nappali dekorhoz.

Buli indító

Ezután indult a buli, tánc egészen eddig... és érkezett az esküvői torta.



A tortavágást követően folytatódott a buli 3.29 percig

Jó hangulat vidámság

Esküvői fények

Ezúton is sok boldogságot kívánunk, éljen az ifjú pár!

Ugye szeretnél Te is egy ilyen jóhangulatú esküvőt?  
Kérj ajánlatot most: http://bestofdisco.hu/ajanlatkero.html

2014. szeptember 9., kedd

A 3 legidegesítőbb esküvői sláger

A falra lehet leginkább mászni ezektől a daloktól, de mégis kérik...
Sőt eufórikus hangulatban ugrálnak, tombolnak rájuk a lakodalmakban.

 1. The Tweets - Birdie Song


2. Afric Simone - Hafanana


3. Alma Együttes - Nád a házam teteje (lassúból végére begyorsuló verzió)


 A házasulandó jegyespároktól ezért is kérjük a száműzött dalok listáját a lagzi előtt :D

A legtöbbet játszott dalokat pedig itt találjátok: http://bestofdisco.hu/zene-top-10.html

2014. szeptember 3., szerda

Esküvői dj szolgáltatás a Zöldfa étteremben

Elég forró augusztusi napnak néztünk elébe 16-án. Az autó csordultig pakolva technikával, pedig kis létszámú esküvőre érkeztünk, csekély 40 fő várható.
Nálunk minden rendezvény egyformán fontos, pár lámpán nem spórolunk!

Dj technika

Zsófi és Tamás szűk körben tartotta az esküvőjét, de nem az számít, hogy mennyien vannak a lagzin hanem, hogy kik jöttek el.

Slide show

A szűk helyre való tekintettel egyedi vetítéstechnika következett a slide show-hoz.

Ezt követte az örömapa beszéde majd következtek a rendkívül finom fogások.
Egyébként itt sikerült idén eddig a legízletesebb szolgáltatói menüt magunkba szorítani.

Töltött rántotthús

A vacsora után klasszikus keringőre történt a nyitótánc. A zenei igényeknek megfelelően rock & roll, salsa, 70-es és 80-as évek dalai forogtak amit fűszereztünk egy húszperces karaoke blokkal.

Tizenegy óra magasságában érkezett az esküvői torta sok gyümölccsel és a tetején tüzijátékkal, ahogyan szokás.

Esküvői torta
Esküvői torta

A buli után az ifjú pár már hajnalban utazott a nászútra.

Sok boldogságot és bő gyermekáldást kívánok nekik!

2014. augusztus 22., péntek

Esküvői dj szolgáltatás a Rozmaringban

Szívemnek kedves hely több okból is a Rozmaring étterem Óbudán.
Óbudán lakom 1977-óta, jól ismerem a környéket és a helyi éttermeket.
Szeretek finomakat enni, de nem szeretek fogást találni a vendéglátáson.
Nos ez esetben olyan feladat lett volna, mint az erőemelőknek a 230 kilós kőgolyón.
A fogások ízletesek, a kiszolgálás is rendben volt.

Megérkezésünkkor a nagy melegre való tekintettel jóleső kávé és ásványvíz várt minket.

Csenge és Márk nagy napja érkezett el.

Márk a boldogító igen előtt folyékony bátorságot szorított magába :)

Esküvőre készülve

A szertartás a teraszon történt,  Paulik Évi segedelmével.

Polgári szertartás

A kinti csoportképek Koncsek Barna általi elkészítése után, kezdetét vette az ünnepi vacsora. A főétkezés végén az ifjú pár átugorva a nyitótáncot azzonnal táncba kezdett.
A funky, dance, mai slágerek vegyesen követték egymást remek hangulatot formálva.


A tortavágásnál vajon kinek a keze van felül? :D

Esküvői torta

Ezúton kívánunk sok boldogságot vidám nászutat és bő gyermekáldást Nektek!

Fotó: www.koncsekbarna.hu

2014. augusztus 13., szerda

Pénteki esküvő a Budai Gesztenyésben

Az idei esküvős szezonban a második pénteki esküvőnket tartjuk a Budai Gesztenyés étteremben.
Esküvői helyszín

A vendégváráshoz finom aprósütemények bekészítve, hogy a vacsoráig se maradjon senki éhes.
Budai Gesztenyés terasz

Az esküvői "hintó" elég komoly virágdíszt kapott.

Autó virágdísz

Az ifjú pár: Virág és Tamás bevonulása után közös csoportkép fotózás a vacsoráig.

Ifjú párEsküvői fotózás

A menükártyák és köszönőajándékok nagyon szép összhangban voltak a terítékkel. 
A személyzet tagjai fiatal koruk ellenére mind profin látták el a házigazda feladatokat.

Esküvői teríték

Itt pedig, amikor a finom sültestálak elfogyasztása után mindenki limbózik a léc alatt :)

 
  
Az este folyamán hajnali fél 2-ig segítségünkre volt Hunyi Péter ceremóniamester 

A bulit pedig 3:28 perckor zártuk a Delerium - Silence dalával.

Nagyon sok boldogságot, bő gyermekáldást  kívánunk Nektek!


Pénteki esküvők 20% kedvezménnyel már most leköthetők 2015-re!